2012. dec 19.

Lehet a Gasztrohős Karbonhős?

írta: Felelős Gasztrohős
Lehet a Gasztrohős Karbonhős?

alma_carbon.pngLassan egy éve volt, hogy egy közös vacsora után a Krúdy utcán sétálva eldöntöttük, életre hívjuk a Felelős Gasztrohőst. Azóta sok helyen jártunk és sok finomságot ettünk-ittunk, amely tudjuk, bizony szén-dioxid kibocsátással is járt. Év közben többször is írtunk arról, hogy mért klímakímélőbb helyi és szezonális ételeket fogyasztani, miért jó, ha csökkentjük a hús- és tejtermék fogyasztásunkat, vagy, hogy mik azok az étel-kilométerek. Persze minket is érdekelt már, vajon a Felelős Gasztrohős kezdeményezés melyik tevékenységei teszik ki a kibocsátások legnagyobb részét.

Az Ozone Zöld Díj egyik jutalmaként a Carbon Solutions vállalat felajánlotta, hogy kiszámítja, majd pedig megváltja a nyertesek karbon kibocsátását. Bár tudjuk, hogy az alábbi számítás sok mindent nem tartalmaz: az otthon a számítógép előtt eltöltött órák mennyiségét, a Carrotmob-okkal járó kibocsátást, a Hálózatba tartozó éttermekkel való személyes találkozókat, az ajtómatricákat, a honlap szerverének fenntartási költségeit, a számítógépek legyártását, azt, hogy nyáron biciklivel közlekedünk, stb., stb. Mégis úgy gondoljuk, hasznos tudnunk, hogy egy olyan kezdeményezés megvalósítása során, amelynek hosszútávú célja a szén-dioxid kibocsátások csökkentése, mi magunk mennyire járulunk hozzá a klímaváltozáshoz. 

Emellett azonban reméljük, hogy a felelős éttermek számának növekedésével, az általuk megtakarított karbon kibocsátás mennyiségének tükrében eltörpül majd a mi lábnyomunk, és mindent egybevetve pozitív nyomot hagyhatunk a Földön.

Íme tehát, a számolási módszer és az eredmények:

cid:image003.png@01CDD462.1C991390

Találkozók
A céges találkozók üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátásának méréséhez szükséges figyelembe venni a résztvevők számát, a helyszínek megközelítésének módját és az átlagos utazási távolságokat, valamint meg kell adni a találkozók alkalmával fogyasztott italok és élelmiszerek összetételét, mennyiségét. A Carbon Solutions saját fejlesztésű online kalkulátora az utazás során megtett kilométereket megszorozza az adott közlekedési eszközök utaskilométerre jutó kibocsátási értékeivel. Majd ehhez adják hozzá az ital- és ételfogyasztásból eredő közvetett ÜHG kibocsátásokat. A számítások háttéradatainak forrása a DEFRA* adatbázis és nemzetközi tanulmányok.

Hány találkozó volt a vizsgált időszakban? kb. 52
Hány fő vett részt a találkozókon? 4 fő/találkozó
Milyen közlekedési eszközt vettek igénybe? villamos
Mekkora utat tettek meg? kb. 1460 km
Milyen közlekedési eszközt vettek igénybe? metró
Mekkora utat tettek meg? kb. 620 km
Milyen folyadékot fogyasztottak az étkezések során? hazai bor
Milyen mennyiségben fogyasztották? 1 palack/hét
Milyen folyadékot fogyasztottak az étkezések során? üdítő
Milyen mennyiségben fogyasztották? 1 liter/hét
Milyen típusú ételt fogyasztottak? vegetáriánus étkezés
Hány fő evett? 2 fő/hét
Milyen típusú ételt fogyasztottak? normál étkezés
Hány fő evett? 2 fő/hé

IT
A találkozóink során keletkezett kibocsátások mellett fontos még a honlap fenntartása során keletkezett kibocsátásokat is kiszámítani, hiszen a blogolás elég fontos része a kezdeményezésünknek. A méréshez megadtuk a látogatások számát és a látogatások átlag időtartamát, a Carbon Solutions pedig ezt követően szorozta meg a látogatások és a másodpercek számával az egy másodpercre jutó kibocsátási értékeket. A háttéradatok forrása a Beco környezeti tanácsadó cég számítása.

Eredmények

gasztrohos_karbonlabnyom.jpg

Terület Kibocsátási érték
Találkozók – tömegközlekedés (villamos) 0,11 tonna CO2e
Találkozók – tömegközlekedés (metró) 0,04 tonna CO2e
Találkozók – vegetáriánus étkezés 0,104 tonna CO2e
Találkozók – normál étkezés 0,26 tonna CO2e
Találkozók – borfogyasztás 0,052 tonna CO2e
Találkozók – üdítőital-fogyasztás 0,056 tonna CO2e
IT 0,208 tonna CO2e
Összesen 0,83 tonna CO2e

A nyereményt felajánló vállalat az elmúlt egy év ÜHG kibocsátásainkat 1 karbonkredit (1 tonna CO2e) nyugdíjaztatásával ellentételezi, amit ezúton is köszönünk!

Mi pedig, a fentiekből okulva az alábbi lépéseket tesszük meg a jövőben:
- Összeolvasztjuk a zoldsarok.eu és az okolucio.hu oldalakat, hogy kevesebb helyre kelljen kattintanotok, és egyben a honlapok működtetésekhez szükséges háttér infrastruktúrát is csökkentsük;
- Növeljük a vegetáriánus ételek arányát a találkozók során;
- Igyekszünk a tömegközlekedés helyett gyalog vagy biciklivel érkezni a megbeszélésekre;
- Javítjuk a bor és üdítőital arányát, a bor javára természetesen.

------------------------

Ha érdekel titeket még néhány fogyasztási cikk karbon kibocsátása, nézzetek körül itt!

* DEFRA (Department for Environment, Food and Rural Affairs): az Egyesült Királyság környezetvédelmi, élelmiszerügyi és vidékfejlesztési minisztériuma

Szólj hozzá

karbon szén dioxid karbon lábnyom szén dioxid kibocsátás étkezés karbonlábnyoma karbon kibocsátás szén-dioxid lábnyom