Kétségtelen, hogy napi nyolc óra munka mellett nehéz környezetbarát módon és egészségesen étkezni. A nagyobb munkahelyek mellett található éttermekre jellemző gyakori újramelegítés, a sütőolaj sokszori felhasználása és az alapanyagok kétes eredete gyakran rákényszerítik az embert, hogy otthon főzzön magának valami táplálót. Nem is beszélve az ilyen éttermek ökológiai lábnyomáról. A nagyüzemi étkeztetés az egy személyre jutó ebédet tekintve jóval energia- és víztakarékosabb ugyan, mint mikor valaki csak egy-két személynek főz, az étterem működtetésével járó járulékos hatások azonban gyakran az otthoni főzés felé billentik a környezetvédelmi mérleg nyelvét. Ha valakinek fontos, hogy a tányérjára került étel elkészítése a környezetet a lehető legkevésbé terhelje és egészséges is legyen, mégiscsak kénytelen otthon főzni magának. Vagy mégsem?

Az év végén én is épp azon gondolkodtam, hogy elkezdek főzni magamnak, amikor tavaly decemberben, baráti körben sikerült felfedeznem az Új-Budavár Éttermet. Nem vagyok egy gourmand típus, mindig csodálattal figyelem azokat, akik a menün nem szereplő ízeket is képesek felfedezni egy szelet marhahúsban, vagy egy virág karfiolban. Nekem egyszerűen „csak” ízlett az étel az Új-Budavárban, és rá kellett jönnöm, hogy ezt elég régen éreztem már. Véletlenül az is kiderült, hogy az étterem napi menüt is kínál, méghozzá négy fogásosat, és - ami a legbámulatosabb - meglehetősen jó áron. Nem nagyon akartam elhinni, hogy ilyen létezik, ezért másnap elvonszoltam oda a kolléganőimet is, hogy vajon a menü is annyira finom és szép lesz-e, mint egy a la carte fogás. Az volt. Finom is, szép is, gyors is, olcsó is. Kezdett érdekelni a hely, és kolléganőimmel gyakori vendégek lettünk. Hamarosan az is kiderült, hogy szinte mi voltunk az első törzsvendégek, ugyanis az étterem decemberben nyitott. A gazdasági válság kellős közepén induló kis magyar vállalkozás nem akármilyen fába vágta a fejszéjét.

A tulajdonosnővel is volt szerencsénk párszor csevegni, ugyanis gyakran jön elő a konyhából, és a vendégeket kérdezgeti, hogy hogy ízlett nekik, amit ettek, honnan hallottak a helyről, elég volt-e az adag stb. Ez a személyes hangulat és érdeklődés számomra annyira idegen volt, hogy kezdetben furcsának tartottam. Elszoktam már attól, hogy egy szolgáltató (ha az épp nem a Michelin-csillagért hajt) a pénz zsebre rakása mellett arról érdeklődjön, hogy a vendég elégedett-e az étellel.

A legnagyobb meglepetést az okozta, amikor fél füllel meghallottam, ahogy a pincér épp a beszerzési forrásukat ecsetelte az egyik érdeklődő vendégnek. Eddig is gyanús volt, hogy szilva íze van a szilvalekvárnak és a sonka sem álcázott párizsi, a frissen sütött, igazi tömör kenyérről és a mindegyik fogásban fel-felbukkanó friss búzacsíráról nem is beszélve. Kiderült, hogy az étterem magyar őstermelőktől vásárolja, amit elénk tesz, illetve különös gondot fordít arra, hogy az alapanyagok vegyszermentesek legyenek. A tulajdonosnőtől megtudtam, hogy az egészség-centrikus hozzáállás a személyes meggyőződésre, és a vegyszerekkel kapcsolatos negatív élményeire vezethető vissza. Az étteremben ízfokozót sem használnak, minden fogást igazi fűszerekkel ízesítenek - vonatkozik ez a vaníliára is, amit vaníliarúdból nyernek ki, nem pedig a jól megszokott szintetikus aromából. A szakács nem használ margarint és kifejezetten figyel az olaj hőmérsékletére a túlsütés elkerülése érdekében, ami karcinogén (rákkeltő) hatású anyagok kialakulását is eredményezheti. Az étterem a honlapján tanácsot is ad, hogy mit érdemes ennünk az egészségünk megtartása érdekében. Felveti a húsevés dilemmáját is, és leteszi voksát a napi egy húsevés mellett.

A vendégek és a dolgozók egészsége érdekében az egész étteremben minimális a vegyszerhasználat. Az abroszok, konyharuhák, munkaruhák mind mosószódával vannak mosva, vízkőoldásra és ablaktisztításra pedig ecetes vizet használ a tulajdonosnő. Van, amit azonban nem lehet vegyszer nélkül végezni: a fertőtlenítés. Ez itt egyszerű hipóval történik, minimalizálva legalább a különböző adalékanyagokat, illat aromákat és színezéket, ami a kedvelt fertőtlenítőszerekben bőven megtalálható.

Az ételek lenyűgöző zamata következtében nem hiszem, hogy estére túl sok ételmaradék keletkezik, ami pedig újrahasznosítható (üveg, műanyag), azt a tulajdonos asszony saját maga hordja a szelektív gyűjtőkbe. A vizet általában visszaváltható üvegekben szolgálják fel, de tapasztalatom szerint akkor sem néznek csúnyán a vendégre, ha az ebéd mellé kér egy korsó csapvizet.

A kicsiny étteremben hangulatos halogén világítás spórolja az energiát, amit sötétedéskor megtámogatnak néhány gyertyával, így az különösen kellemes melegséget áraszt.

Úgy tűnik, mások is észrevették a hely egyediségét, mert az elmúlt hónapokban megugrott a látogatók száma. Reméljük, ez így is marad, hiszen egy ilyen kis kezdeményező és nyitott szellemiségű étterem méltó célpontja lehet a környezetbarátoknak is.