2018. júl 16.

Gasztrohős Palánták - pályázati lehetőség óvodáknak

írta: Felelős Gasztrohős
Gasztrohős Palánták - pályázati lehetőség óvodáknak

A 2018/19-es nevelési évben összesen 30 óvodába tudunk ingyenesen ellátogatni fenntartható étkezésről szóló ovis programunkkal, az Agrárminisztérium támogatásával.

Gasztrohős Palánták Programunkat 2017 tavaszán indítottuk óvodák számára, azzal a céllal, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg olyan fontos fenntarthatósági témakörökkel, mint a felelős étkezés, az élelmiszerek származási helye, a szezonalitás, a hulladékmentes bevásárlás, a hulladékszelektálás és a komposztálás. Programunkat idén önköltségi díjért vittük el az érdeklődő óvodákba, azonban munkánkat most az Agrárminisztérium is elismerte azzal, hogy a Zöld Forrás pályázat keretében 30 óvoda 2-2 csoportja számára átvállalta a foglalkozások finanszírozását. Nagy öröm ez számunkra, hiszen az elmúlt több mint egy év alatt rengeteg pozitív visszajelzés érkezett mind közvetlenül a gyerekektől, pedagógusoktól, mind közvetve a szülőktől. 

Az érdeklődő óvodák az alábbi kérdőív kitöltésével, szeptember 10-ig jelentkezhetnek a programra:

https://goo.gl/forms/74qXS3IUB4RjYCem2

Összesen 20 budapesti és 10 vidéki óvodába tudunk ellátogatni. Jelenleg budapesti önkéntesekkel dolgozunk, de folyamatosan zajlik a vidéki önkéntes-hálózat kiépítése, így hamarosan kiderül, mely településeket tudjuk bevonni a programba Budapesten és környékén kívül. Arra buzdítunk minden óvodavezetőt, -pedagógust, hogy érdeklődés esetén bátran jelentkezzenek, hiszen folyamatosan keressük a pályázati, támogatási lehetőségeket is, illetve ezeken felül igyekszünk önköltségi áron is minél több helyre ellátogatni!

Amennyiben kérdésük van, a palantak{@}gasztrohos{.}hu címre várjuk levelüket, örömmel válaszolunk!

Várjuk jelentkezésüket!

gasztrohos_palantak_bemutatkozo.jpg

Szólj hozzá

gyerekek környezetvédelem óvoda foglalkozás gyerekprogram palánták