2017. feb 28.

Placc café

írta: Felelős Gasztrohős
Placc café

A Szent Gellért tértől pár lépésre van egy placc, ahol szuper finom kávét kapunk egy óriási mosoly kíséretében. Január elejétől a Placc Café már a Fenntartható Vendéglátóhelyek táborát erősíti és, hogy miért, az már Dudás Peti, a hely tulajdonosa néhány mondatából kiderült, hiszen számára olyan természetesek azok a dolgok, amikkel kiérdemelte ezt a minősítést, hogy beszélgetésünk alatt többször is felkiáltott, hogy „Ja, még az is van, hogy…”

16179148_1317191488341995_5832112731853822515_o.jpg

A kis kávézóba belépve az is törzsvendégnek érezheti magát, aki először jár ott, hiszen a baráti hangulat adott. A berendezések egy jó része hulladék fából készült, melyek készítésében Peti egyik barátja segédkezett, ahogy a falon lévő kis rajzok, motívumok is egy ismerős keze munkáját dicsérik, a kávézónak helyt adó házban lakó lány készítette őket. Felújított, igazán menő kinézetű kávégépből csordul ki a hazai pörkölésű, frissen őrölt feketénk, vagy annak magyar tejjel megspékelt változatai, amihez kísérőként isteni vegán sütivel is feldobhatjuk napunkat, ha maga a hely, vagy Peti nem tette volna még meg.

12322592_1093571207370692_2106960537620304901_o.jpg

A sütiket az „Az én vegán konyhám”  írója, Szonja készíti, és népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy délután már egy morzsa sem maradt belőlük. Ha nem sütire vágyunk, akkor választhatunk még szendvicset, melynek alapanyagai helyi kistermelőktől származnak, vagy Peti piacozós sétái során kerültek beszerzésre, hiszen a tulajdonos nem jár autóval, ezzel is könnyítve a főváros szmogos levegőjét. Ha még mindig nem elégszünk meg ezekkel az opciókkal, akkor választhatunk illatozó, kézműves péksütiket, melyek a szomszédos utcában található Pékműhelyből érkeznek, szintén lábon, ha pedig szuper egészséges reggelire, nasira vágyunk akkor , vegán granolát is falatozhatunk, vagy vihetünk magunkkal. A hely egyik különlegessége a corretto, ami egy olasz kávékülönlegesség, annyi csavarral, hogy grappa helyett, a Keve manufaktúra pálinkája kerül bele. 

16112896_1307446555983155_3332250484533101490_o.jpg

A Placc caféba tehát mindig akad okunk beugrani, reggel egy ébresztő kávéra, reggelire, napközben egy kis nasira, délután pedig a nap lezárásaként az előbb említett correttora.

 

A cikket írta: Szabó Eszter

 

Szólj hozzá