A La Delizia nem bolygónk megmentése céljából jött létre, hanem azért, mert a keksz finom és mert a létrehozói kellően állhatatosak, ha ízekről és minőségről van szó. A mai budapesti gasztronómiai kínálatban jellemző, hogy az a nyerő, aki ki tud tűnni egy eredeti ötlettel és olyat tud kínálni, ami annak ellenére, hogy egyszerű összetevőkből készül, mégis közel áll az ínyencek szívéhez (legyen szó halról, levesről vagy éppen tejivászatról). Nos, a keksz jó iránynak bizonyult, nem ismerek olyat, aki ne szeretné az omlós finomságokat. Említhetném a pilóta keksz, a linzer, a vaníliás karika kultuszát vagy éppen a bojkottot, amit a Győri Keksz bezárásának híre kapcsán hirdettek. Az Oktogontól pár percre, a Jókai utcában található La Delizia persze távol áll a Győri Keksztől, de a siker itt is kézzelfogható, mert miután átverekedtük magunkat a sorban állókon, nehezen találtunk ülőhelyet a kánikulai estén. A kínálatban mintegy harminc különböző édes, sós, laktózmentes, teljes kiőrlésű, zabkorpás vagy éppen nyírfacukros keksz található és aprósüteményeket, macaront, sőt tortaszeleteket is tartogat a pult. A levendulás macaron, a mascarponével készített narancstorta vagy éppen a karamellás keksz a műfaj egészen új értelmezését adta számomra: ezeket a sütiket lassan, szinte morzsánként érdemes falatozni, mert egészen új ízekre bukkanhatunk.

Az üzlet ötletének gyökerei az alapító gyermekkoráig nyúlnak vissza, amikor is a családi összejövetelekre a Nagymama rengeteg linzerrel, aprósüteménnyel készült. A főzés és sütés terén képzetlen, de a gasztronómiába is szerelmes feleség, Péter kérésére kezdett sütni, hogy a régi hangulatot megidézze. A családi sütés csak tavaly érett vállalkozássá. A házaspár ekkor érezte azt, hogy az addigi életükön változtatniuk kell, valami újra vágynak. Ekkor döntöttek úgy, hogy olyan vendéglátóhelyet alapítanak, amely valóban közel áll az egyéniségükhöz és sem Magyarországon sem közvetlen környezetünkben nincs párja. Kekszmanufaktúrát alapítottak, ami most a kis cukrászda mellett működik. A receptek alapjait Európa különböző tájairól (Ausztriából, Franciaországból és Németországból) gyűjti Éva, aki ezeket saját íze szerint átformálja, ezután az ipari kemencében is kipróbált végleges változatot elsőként ő majd, a két cukrász süti nap mint nap a műhelyben.

Alapelv, hogy kézzel készüljenek a kekszek, mert ez a formát, sőt elmondásuk szerint, az ízeket is meghatározza. A beszállítók magyarok, kivéve azokat a termékeket, amelyek nem szerezhetőek be hazai termelőtől és még egy alapanyag külföldről, Németországból érkezik: a vaj, ami tulajdonképpen a keksz lelke.  A hazai termelők körében, számtalan, folyamatos próbálkozás ellenére sem sikerült olyan partnert találniuk, aki számukra elfogadható áron kínált volna, állandóan magas minőséget.

A La Delizia az ínyencség és a fenntarthatóság érdekes dilemmájára világít rá. Sajnos nem lehet minden méregzöld, ami finom. A megfelelő vajat és néhány alapanyagot bizony utaztatni kell, csomagolóanyagot is kell használni és a hűtőknek, sütőknek folyamatosan működniük kell. Bár az utóbbiak a legmodernebb, energiatakarékos technológiával készültek és energiatakarékos változat mellett döntöttek a klíma, valamint az izzók vásárláskor, az épület jellege azonban számos törekvésüknek erős korlátot szab. A kekszek csomagolásához celofánt használnak, de a későbbi terveikhez tartozik a lebomló fólia használata, mely érdekében már tárgyalásokat is folytattak. Sajnos itt is az ár szab korlátokat, mivel a lebomló anyag költségei nem háríthatóak a fogyasztóra.

A környezetért aggódó vásárlók azt is kritikusan szemlélhetik, hogy az üzletben, a papír táskák mellett, nejlon szatyor is vásárolható. Jó pont, hogy környezetvédelmi okokból, ennek visszafogott használatára kérik a vásárlókat egy táblán, a pénztár mellett. Rossz pont, hogy sajnos a szelektív hulladékgyűjtést sem sikerült minden anyagra kiterjedően bevezetniük egyelőre.

Összességében elmondható, hogy még van miben fejlődni környezettudatos működés érdekében.

Azonban a felelősségvállalás a termékek, a minőségi alapanyagok és a vendégek kiszolgálása terén folyamatosan érzékelhető. Nem beszélve arról, hogy a süti nagyon finom. Valószínűleg az ilyen helyeknek köszönhetően szeretem annyira Budapestet, mint Woody Allen New Yorkot.

A cikkben való segítségért köszönet vendég szerzőnknek, Klaudiának,
a fotókért pedig a La Delizia facebook oldalának!