2016. sze 16.

#Helybeniszom Doró Vikivel, a Recity magazin főszerkesztőjével

írta: Felelős Gasztrohős
#Helybeniszom Doró Vikivel, a Recity magazin főszerkesztőjével

Már javában pörög a Felelős Gasztrohős és a Breakslow Budapest csapata által indított kampány, melynek során a arra buzdítjuk a kávé- és teaivókat, hogy adjanak maguknak néhány percet és igyák meg helyben a frissítőjüket, ahelyett, hogy egy elviteles pohárral rohangáljanak a városban. A kampány ötletét az a néhány hónapja megjelent hír ihlette, miszerint az Egyesült Királyságban naponta körülbelül 8 millió papírpohár kerül a szemetesbe - és csupán négyszázból egy jut el az újrahasznosításig. Ez a rohanós életmód és a vele járó környezetszennyezés sajnos itthon is egyre jobban hódit, pedig a legtöbb kávézóban kerámia bögrében, helybenivásra kínálják az ébresztő/nyugtató nedűt. Üljünk le, igyuk meg ott! És spóroljunk meg több száz elviteles poharat és papírfedőt attól, hogy hulladékká váljanak! Kérjétek ti is helyben, posztoljatok #helybeniszom és #gasztrohos hashtaggel, és nyerjetek!

helybeniszom_2_2.jpg

A kampányhoz ismert bloggerek is csatlakoztak, akik a következő hetekben megosztják velünk kávézási és teázási szokásaikat. Doró Vikivel, a Recity magazin főszerkesztőjével már akkor dolgoztunk és gondolkoztunk együtt, amikor a Felelős Gasztrohős még csak egy ötlet volt. Már akkor is sokat segített nekünk lelkesedésével és tájékozottságával, amit azóta is egyre csak bővít. Ha kizárólag rajta múlna, akkor most már fenntartható városokban élhetnénk… sajnos nem csak rajta múlik, de ő mindent megtesz. Ezúttal kávézási szokásairól kérdeztük.   

Hogyan kezded a napod?

Kevés olyan szokásom van, amihez megrögzötten ragaszkodom, de a reggeli kávé ezek közé tartozik, amit ráadásul ágyba kapok. Anélkül nem indulhat (nem tud elindulni) a nap. Erős fekete (fair trade), kevés barnacukorral és tejjel. Ha nincs semmilyen kötött program (találkozó, konferencia, sajtótájékoztató), akkor a tea is kötelező eleme a reggelemnek. Ezt már munka közben fogyasztom el és többnyire valamilyen gyümölcsteát iszom. Fontos, hogy meleg italokat juttassak a gyomromba, ezek váltják ki a reggelit, ami – bár tudom, hogy a legfontosabb étkezése a napnak – nálam rendre kimarad.

doro_viki.jpg

Szerinted fontos megadni a teázás/kávézás, vagy az étkezés módját? Ha igen, miért?

Igen, nagyon fontos! Érdekes, hogy a kávé és a tea is viszonylag későn vált az életem részévé, és leginkább épp a szertartásos jellegük miatt szerettem meg őket. Kicsi “én-idők” ezek, ami alatt felkészülök az aznapra tervezett feladatokra, vagy csak kiülök az erkélyre és mélázok.

Ettől függetlenül a kávé/teaivást egyáltalán nem gondolom magányos tevékenységeknek. Vannak olyan barátaim, akikkel kimondottan szeretek reggelente egy kávéra/teára összefutni és ilyenkor – társaságban – reggelizni is több kedvem van.

Hogyan kapcsolsz ki és töltődsz fel a mindennapi rohanás közben?

Ez egy nagyon nehéz kérdés minden olyan ember számára, aki otthonról dolgozik, tehát maga osztja be az idejét. Nálam az okoz gondot, hogy nehezen állok fel az íróasztaltól, még az evést is úgy élem meg, mint ami “kizökkent” a munkából, kötelező rosszként. Tudom, hogy ez nem egészséges, ezért tudatosan próbálok rajta változtatni. Nyáron ez viszonylag könnyű, mert délutánonként kiülök 1-1 órára az erkélyre a virágaim és a paradicsom és paprikapalántáim közé kertészkedni, olvasni. Vagy elmegyek a zöldségeshez bevásárolni. Ez 15-20 perc, mégis elég arra, hogy kizökkentsen a munkából, másra terelje a figyelmem.
A sport szintén nagyon fontos, idén rátaláltam a pilatesre, ami otthon is végezhető és nagyon hatásos. Igyekszem legalább heti háromszor ezt is beépíteni a napi rutinba.

Melyik a kedvenc fenntartható vendéglátóhelyed és miért? 

Szinte az összes helyen jártam már és mindet nagyon szeretem, de idén két új kedvencem lett. Az egyik az őriszentpéteri Pajta, ami festői környezetben fekszik, saját tankertjük van, amit a gyerekek kedvéért hoztak létre, az alapanyagaik jelentős része pedig helyi termelőktől származik. A másik a budapesti CsendesM Vegan Bistro & Café, ahol amellett, hogy isteni ételkülönlegességeket (kombinációkat) lehet kipróbálni, a kiszolgálás is kifogástalan.

doro_viki_2.jpg

Milyen"zöld" dolgokat csinálsz otthon? 

Alap, hogy szelektíven gyűjtöm a hulladékot, ez a “belépő szint” szerintem. Ezenkívül komposztálok, ha vásárolni megyek textil szatyrot, illetve használt molinóból készített táskát viszek magammal. Tudatosan vásárolok, többnyire bevásárlólista alapján, hogy ne kerüljön felesleges termék a kosaramba. Igyekszem ellenállni a folyton változó trendeknek és akcióknak (ez igaz a technikai eszközökre is), kerülöm a túlcsomagolt termékeket. A nejlonzacskó mellett a PET palackok a fő “ellenségeim”, különösen azóta, hogy részt vettem a PET Kupán, ahol a saját szememmel láttam, micsoda mennyiség halmozódik fel belőlük a Tisza árterében, komoly környezeti károkat okozva. Ezért is fogyasztok inkább csapvizet (ami Budapesten kiváló minőségű!).
Az otthonomban minden tisztítószer öko (beleértve a mosogató- és mosószert is). Szigorúan kétoldalasan és újrapapírra nyomtatok (ha nagyon muszáj). Habár van autónk, azt csak nagyobb utazásoknál használjuk. Sokáig bűntudatom volt, amiért nem szívesen biciklizem a városban, mára ezt “elengedtem” és vállalom, hogy én egy tömegközlekedős lány vagyok.

-----

Szeptemberben ne felejtsétek helyben kérni az italotokat, és posztolni #helybeniszom és #gasztrohos tagekkel! 

A kampány kiemelt partnerei az alábbi Fenntartható Vendéglátóhelyek:
HellóAnyu!, Filo Bar, Fekete Kávézó, Murok Café, Kozmosz Vegán Étterem, Csendes Létterem, Csendes Társ, CsendesM, Törökméz, Hatpöttyös Étterem, Doblo Bor és Bár

Szólj hozzá

kávé zöld étterem bio hulladék fairtrade környezettudatos styrofoam hulladékcsökkentés környezetbarát étterem fenntarható étterem elviteles pohár