2017. aug 01.

Szívószálmentes augusztus

írta: Felelős Gasztrohős
Szívószálmentes augusztus

Az év elején világszerte nagy port kavart az a 8 perces videó amin egy teknősbéka orrából húznak ki szakemberek egy kb 20 cm-es szívószálat. Az állat láthatóan nagyon szenved közben és a vére is kibuggyan. Én bevallom elsírtam magam rajta, pedig edzett vagyok, sok ilyen videót láttam már tengeri/óceáni állatokról, akik az általunk termelt hulladékba gabalyodtak bele, vagy fulladtak meg tőle, nagy szenvedések közepette. Eddig a műanyag zacskó és a műanyag palack kupakja volt a fő gyilkos, ezért Alapítványunk is főleg ezekre fokuszált az előző években. Hirdettünk Zacsi böjtöt és Palack böjtöt, amihez több százan csatlakoztak és hagytak fel legalább egy-egy hónapra teljesen a zacskó és palack fogyasztásával. Szerencsére ez a két szennyező már kezd visszaszorulni (itt-ott központilag tiltják be a használatát), egyre kevesebben fogadják el a műanyag zacskót és sokan vásárolnak már tartós kulacsokat a minden sarkon kapható műanyag üdítős palackok helyett. Erre itt ez az új szörnyeteg, a szívószál, ami alattomosan kúszott be az életünkbe és lett a mindennapi használat tárgya az eredetileg luxustermék. Régen a szülinapi zsúrok kelléke volt, vagy koktél különlegességekhez adták, most már a jegeskávédba is, de egy egyszerű baracklébe is beleteszik kérés nélkül! Hogy miért? Valószínűleg elsősorban higiéniai okokból, ami abban az esetben ahol eleve egy műanyag eldobható pohárból iszol (pl. McDonalds, mozik) értelmetlen. De szintén értelmetlen a mai rendkívűl szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok mellett, amik részletesen előírják, hogy milyen hőmérsékleten, milyen fertőtlenítő hatású mosogatószerrel kell a vendéglátóhelynek a poharakat kiöblíteni. Persze indokolt lehet olyan esetekben használni amikor valaki nem tud felülni, mert beteg vagy a fogzománcait kívánja megvédeni, vagy a különleges koktélok esetében ahol egyszerre kell inni a két réteget (de valljuk be ezek elég ritka esetek ettől még nem kerülne tonnányi szívószál a tengerekbe). Egy szívószál átlagos használati ideje 20 perc, lebomlási ideje 500 év.

felelos-gasztrohos-szivoszal-nelkuli-augusztus-2017-07-18-cover-02.jpg

Design: Kőfaragó Anna

Sajnos az újrahasznosítása nem igazán megoldott, a legtöbbnek az anyaga polipropilén, tehát újrahasznosítható lenne (kivéve, ha keverik polistyrollal, ami előfordul), így az elvileg jó, ha a szelektívbe dobod, de sajátos alakja miatt a daraboló/csomagoló gépek nem nagyon tudják kezelni, így vannak telepek, ahol kifejezetten ki is szedik a válogatók és inkább a lerakóba vagy az égetőbe kerül. Mivel ultrakönnyű (a poharadban is lebeg) az utcai szemetesből könnyen kikapja a szél és már viszi is hosszú útjára, le a csatornába, bele a Dunába, vagy épp a Balatonba (lásd a képen), ahonnan már egyenes út vezet a tengerekbe, óceánokba. Útja során vagy megeszi egy ponty, vagy kiszúrja egy lazac szemét, vagy felszippantja egy teknős… mielőtt csatlakozna társaihoz a Nagy csendes-óceáni szemétszigetben.

A The Washington Post szerint csak Amerikában naponta 500 millió szívószálat használnak fel és dobnak el, ennyi szívószállal 2,5-szer körbe lehetne tekerni a Földet. Mi is számolgattunk egy kicsit. Magyarországon 2016-ban 52 000 vendéglátóhely volt, ha átlagosan havi 800 db szívószállal számolunk/ vendéglátóhely, az
499 200 000 db évente. Tehát a magyarországi vendéglátóhelyek évente termelnek 2,5 Föld kerületnyi szívószál hulladékot..

Megéri ez nekünk? Van akkora élvezeti faktora egy ilyen “szívásnak”, hogy beáldozzuk érte az tengeri állatvilágot és ezzel kirúgjuk a lábát egy olyan ökoszisztémának, aminek a csúcsán mi vagyunk?

_dsc5564.JPG

Fotó: Kőfaragó Zsuzsi

Elgondolkoztál? Ja, hogy erre te sem gondoltál, amikor legutóbb limonádét ittál a strandon? Akkor megmondom mit csinálj: bocsáss meg magadnak, a világunk tele van olyan dolgokkal, amik károsítják a környezetet és mindig jönnek újabbak. Nem figyelhetsz mindenre, ezért vagyunk mi itt, hogy szóljunk. Emlékezz meg az utolsó szívószálról, amit elhasználtál és ünnepélyesen fogadd meg, hogy legközelebb, ha kérsz egy pohár baracklevet, vagy jegeskávét, szólsz, hogy szívószálat nem kérsz bele. Sajnos a vendéglátóhelyeken olyannyira természetesnek veszik a szívószál iránti igényt, hogy automatikusan beleteszik, így neked kell előre szólnod, illetve hát itt vagyunk mi. A Felelős Gasztrohős célja, hogy idén augusztusban a vendéglátóhelyekhez is eljusson az üzenet, nem kell mindenhez szívószál! De szükségünk van a segítségedre, hogy a kampány országos lehessen.

Erőfeszítéseidet meg is jutalmazzuk: ha szívószál nélkül iszod az italod csinálj róla egy fényképet, töltsd fel facebookra vagy instagramra #szívószálmentes hashtaggel és nyerj egy 10.000 Ft értékű, két főre szóló vacsorát a Törökmézbe vagy egy 15 000 Ft értékű vouchert a Larus Étterembe! Ezen felül kisorsolunk egy 6 db-os elegáns rozsdamentes fém szívószál készletet tisztítóval, ugyanis a szívószál szerelmeseinek sem kell ám nagy áldozatot hozni. Létezik már fémből, üvegből is újrahasználható szívószál és vannak helyek, akik lebomló szívószálakat használnak.

kituzo_latvany.jpg

Design: Kőfaragó Anna

Be kell valljuk nem mi találtuk ki a kampányt, hanem egy kilenc éves amerikai kisfiú, aki felismerte milyen felesleges erőforrás pazarlás ez a termék. Ez már hat éve volt, de úgy tűnik végre valóban eredményt hoztak a kissrác erőfeszítései, ugyanis London Soho kerületében már nyár eleje óta tart a Straw Wars (Szívószál háború), amihez már 72 db étterem csatlakozott úgy, hogy kizárólag a vendég kérésére adnak szívószálat. Ugyanígy már több amerikai strandon összeálltak éttermek, bárok és csak kérésre adnak szívószálat. Mindeközben az amerikai Berkeley városban (California) már jogszabályban tiltották be az eldobható szívószál használatát a vendéglátóhelyeken, ehelyett sokan újrahasználható szívószálat vezettek be, vagy lebomlóra váltottak.  

Reméljük a mi kampányunk is ilyen sikeres lesz, az eddig csatlakozott éttermek, ahol csak kérésre adnak szívószálat a következők:

Hatpöttyös Étterem, Reggeli, Mártogatós, Szimpla Háztáji- szimpla, Doblo Wine & Bar, Kőleves, Funky Pho, Larus Étterem, Törökméz, Czakó kert, Pántlika, Pohárszék Bor &Kávé, KIOSK Budapest

 

 

Szólj hozzá

környezetbarát környezettudatos szívószál hulladékcsökkentés környezetbarát étterem zöld étterem szívószálmentes