2017. feb 14.

A kutatók is kimondták: a bio egészségesebb, mint a nem bio

írta: Felelős Gasztrohős
A kutatók is kimondták: a bio egészségesebb, mint a nem bio

Az Európa Parlament független kutatóintézete által készített, decemberben publikált jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a bioélelmiszerek választása egy sor előnnyel jár az emberi egészségre nézve, a jobb korai életkori fejlődéstől kezdve a betegségek kisebb kockázatáig, vagy hogy több potenciálisan jótékony tápanyaghoz jutunk.

fruit-192753_1280.jpg

Peter Melchett, a The Soil Association irányzati igazgatója nyilatkozatában kifejtette: „Ez a jelentés nagyszerű ajándék a biogazdálkodóknak és mindenkinek, aki bioélelmiszert fogyaszt. Az elmúlt három évben a bioélelmiszerek eladása jelentősen növekedett; ennek az egyik fő oka, hogy az emberek úgy érzik, jobbat tesz nekik és a családjuknak – ezért is van az, hogy az Egyesült Királyságban az összes eladott bébiétel fele bio. Ez az új és független tudományos vizsgálat megerősíti, hogy az embereknek ebben igazuk is van.

A ’Bioélelmiszerek és a biogazdálkodás hatásai az emberi egészségre’ c. tanulmányt az Európa Parlament független Kutatási Szolgálata végezte; a korábbi, bio és nem bio élelmiszerekkel és termeléssel kapcsolatos tudományos kutatásokat összegezték. A biogazdálkodás jelentős fölénnyel győztesen kerül ki az összehasonlításból, ugyanis a tanulmány megállapította, hogy a biogazdálkodás gyakorlati alkalmazása olyan, egészséges élelmiszeripari rendszerek kifejlesztését segítheti, amelyek a népegészségre is jótékony hatással lesznek.

Eddig csak igen kevés tanulmány foglalkozott a bioélelmiszerek és biogazdálkodás emberi egészégre gyakorolt pozitív hatásaival. Bár a szerzők egyetértenek abban, hogy további, elsősorban hosszú távú kutatásokra van szükség ahhoz, hogy teljes mértékben feltárják az összefüggéseket, de azt biztosan megállapítja a jelentés, hogy a korai kutatások a bioélelmiszerek számos jótékony hatását fedték fel, például:

  • kisebb allergia-kockázat gyermekkorban
  • bioélelmiszert fogyasztó felnőttek esetén kisebb valószínűségű az elhízás
  • a bioélelmiszert fogyasztók étkezési szokásai egészségügyi és környezeti pozitívumokkal is járnak, pl: kisebb a kockázata 2-es típusú cukorbetegségnek és a szív- érrendszeri betegségeknek, üvegházhatású gázok kisebb kibocsátása
  • kevésbé vagyunk kitéve az élelmiszeren keresztül bevitt növényvédő szereknek, ami csökkentheti a gyermekek szellemi fejlődését negatívan befolyásoló hatásokat
  • kisebb kitettség a kadmium nevű nehézfémnek, amely nagy koncentrációban van jelen a műtrágyákban és a nem bio művelésű talajokban
  • magasabb omega-3 zsírsav tartalom a tejben és húsokban, köszönhetően annak, hogy az állatok étrendjében nagyobb a fű, lóhere és egyéb szálastakarmány aránya
  • a biogazdálkodási folyamatokban kisebb az antibiotikum-rezisztencia kockázata, mivel egyes esetekben a bio haszonállatok kevésbé valószínűen szenvednek az intenzív termeléssel összefüggő betegségekben
  • amikor az állatoknak biotakarmányt adtak, utódaik jobb in vitro fejlődést mutattak, bár ennek az emberi egészségre gyakorolt jelentősége még nem teljesen tisztázott

Peter Melchett hozzátette: „A bioélelmiszerek általában drágábbak, mint a nem bio élelmiszerek, például azért, mert a biotermelés szabványai nemcsak a szabad tartást, de kisebb állatlétszámot és kisebb tartási sűrűséget (az egyes szárnyasokra, disznókra, tehenekre jutó hely nagysága) is előírják, valamint mert a tehenek és birkák főleg fű-alapú takarmányozást kapnak, és nem GMO tápokat.cows-cow-203460_1280.jpg

 

„A biotermelők nem használnak mesterséges trágyát, ami általában kisebb terméshozamot is jelent. Viszont cserébe a fogyasztók jóval kisebb antibiotikum-használattal olyan bio húshoz jutnak, amelyben több a jótékony hatású, többszörösen telítetlen zsírsav és az omega-3 zsírsav, olyan tejtermékekhez, amikben nagyobb az összes omega-3 zsírsav aránya, és olyan gabonákhoz, hüvelyesekhez, gyümölcsökhöz és zöldségekhez, melyekben több a kívánatos antioxidáns, viszont kevesebb a káros kadmium és a nitrogénes vagy növényvédőszeres vegyszermaradvány. Továbbá, a biogazdálkodás az élővilág és bolygónk épségére is jó hatással van, többek közt az alacsonyabb üvegházhatású gáz-kibocsátás miatt.

Az írás a http://www.theecologist.org/-on 2016. december 23-án megjelenő "Organic farmers, consumers and businesses receive best Christmas gift ever" című cikk alapján készült. A fordítást köszönjük Zsignár Attilának.

Szólj hozzá