2016. okt 20.

Felnőtt menza helyett: Zöld Ebéd

írta: Felelős Gasztrohős
Felnőtt menza helyett: Zöld Ebéd

Kezdjük egy kérdéssel. A gyerekek, szülők sokat panaszkodnak a menzára. Nem finom, nem egészséges, tele van liszttel, cukorral, stb. stb. Mikor aztán végre nem kell menzán ennünk, mert kikerülünk a nagyvilágba, vajon miért választjuk mégis az étkezdéket, kínaikat, vagy az előrecsomagolt párizsis szendvicset?

spaghetti-1260818_1920_kocka.jpg

Az egyik indok persze az ár, hiszen ki ne szeretne olcsón jóllakni? A másik válasz lehet a kínálat: a munkahelyi 30 perces ebédidőben kinek van ideje „rendes” kaját enni? És persze kinek van kedve otthon előre főzni a másnapi ebédet, ha úgyis olyan egyszerű leugrani a sarki kifőzdébe?

Ez az írás nem kritika, inkább válasz: végre ugyanis lehetőség van rá, hogy finom, ötletes, ráadásul hazai alapanyagokból készült ebédet együnk – legalább egyszer-kétszer hetente. Íme a Házikó ebédje! (A többi napra pedig válogathattok gyorsan összedobható ebédötletekből a Gasztrohős recepttárából vagy a Sülve-főve együtt blogon.)

Pályafelújítás szerintem annyi örömöt még nem okozott Magyarországon, mint a Szabadság-híd lezárása nyárra. A hídon jógázó, zenélő, kutyafuttató tömeghez mi is többször csatlakoztunk: egyszer pont azért, hogy kipróbáljuk a Zöld Ebédet. A piknik feeling-hez minden megvolt: napsütés, folyó, szabadság(híd) érzés, finom ételek, jó társaság.

img_4469.JPG

Megkóstoltuk a grillezett zöldséges és a tarjás-koviubis szendvicset, a zöldséges-joghurtos tésztasalátát, a sárgadinnyés krémtúrót, a gyümölcssalit, és a mindent vivő chilis alma-ribizli salátát újhagymával. A Házikó üzemében minden frissen készül - a buciktól a gyümölcspüréig -, ezért a saláta roppant, a kenyér omlott, a tarja olvadt a szánkban, a gyümölcsök közé pedig nem került például cukrozott ananászkonzerv. Ha nem hisszük, egyszerűen utánajárhatunk: minden étel csomagolásán szerepel nemcsak az, hogy miből készült, hanem az is, hogy honnan származik az összetevő. A matricákon találunk furcsa nevű falvakat, megismerhetünk keményen dolgozó gazdákat, és egy pillanatra elhihetjük, hogy pálmaolaj és citromhéj nélkül is lehet finomakat főzni.

Bár a hídon szeptembertől visszaállt a forgalom, szerencsére az ebéd kiszállítás nem állt le. Hetente változik a kínálat, ahhoz igazodva, hogy éppen mi terem itthon, így mindig más szendvicseket, salátákat, desszerteket rendelhetnek az V., VI., VII. kerületben ebédelők, illetve a belvárosi kerületeken kívüli irodaházakban dolgozók. (Ide akkor szállítanak a Házikósok, ha többen is rendelnek egy napra.) A finomságokat – amik csomagolása nem műanyag, hanem növényi alapú, lebomló - ráadásul biciklivel szállítja ki a Cargonomia, ami nekünk külön tetszik. Minket meggyőzött.

Drágább, mint a megáll-benne-a-kanál borsófőzelék ki-tudja-mi-van-benne fasírttal? Igen.

De ha fontos számodra, hogy a pénzeddel a saját egészséged, a hazai vidékfejlesztést és a környezetvédelmet is támogasd, ráadásul jót is egyél, adj egy esélyt ki a Zöld Ebédnek!

Szólj hozzá

ebéd helyi menza házikó környezettudatos szezonális zöld ebéd ebéd kiszállítás