2016. okt 06.

Mit szó'sz egy kis mártogatáshoz?

írta: Felelős Gasztrohős
Mit szó'sz egy kis mártogatáshoz?

Idén tavasszal felhívott minket egy srác azzal az ötlettel, hogy ő és az üzlettársai tunkolásból szeretnének megélni. Illetve ők maguk nem is annyira tunkolni szeretnének, hanem inkább rávenni az embereket arra, hogy pogácsa, az olcsó majonézes szendvics és a sonkatekercs helyett színes, szezonális és mindenekelőtt finom krémeket falatozzanak zöldséggel vagy akár friss péksüteménnyel. Egy sikeres Restaurant Day-t követően megszületett tehát a Mártogatós, akik nem elég, hogy jó fejek és jó dolgokat készítenek, még a környezetvédelemre is odafigyelnek. Miután a csapat megkapta a Fenntartható Vendéglátóhely minősítést, Prauda Gergővel beszélgettünk az ötletről, a fogadtatásról és a szabadtéri rendezvényekről.

11270712_960689783975594_693241194007389661_o.jpg

Miért éppen szósz?

Legyen inkább krém :) Mindketten szeretünk jókat enni, de itthon viszonylag kevés olyan hely van, ahol az ember többféle ízt is meg tud kóstolni kis adagokban, illetve otthon nincs arra időnk, hogy többféle ételt készítsünk el. Gergő felesége, Andi liszt érzékeny, így rengeteg recept kiesett.Elkezdtünk hát krémeket nézni és nagyon nem is kellett mélyre ásni, hogy meglássuk, mennyi lehetőséget rejt magában ez a terület. Azt viszonylag hamar eldöntöttük, hogy nagyon ismert krémeket, mint például a majonézes padlizsánkrém, elfelejtjük vagy felturbózzuk, új köntösbe bújtatjuk. A glutén mentesség mellé pedig felkerült a cukor- illetve bizonyos krémek esetében a laktózmentesség is.

Mivel mártogatunk?

A krémekhez friss zöldséget (répa, uborka, kaliforniai paprika, jégcsap retek, mini édeskömény, zellerszár) kínálunk, ízlésesen felszeletelve, amik nem mellesleg nagyon szépen mutatnak a pop up pultunkon, továbbá friss pékáru is megtalálható a pulton, igény szerint glutén mentes is. Mivel a libatepertő krémen kívül nincs húsos termékünk, ezért kézműves snack kolbászt is felszolgálunk még a krémekhez.
12308086_1068648739846364_7452208016179829205_o.jpg

Milyen csomagolásban kínáljátok ezeket?

Jelen pillanatban három fő csapásiránya van a cégnek. Az első a catering szolgáltatásunk, ahol egy mobil pultot állítunk fel fa ládákból és erre kerülnek fel kiporciózva a krémek, illetve az előre felszeletelt zöldségek és a pékáru. A pult teljesen mobil, 30 perc alatt felállítható, építhetjük U vagy L alakban, de akár kanyarodhat is össze-vissza, ahogy a megrendelő szeretné. Gyakorlatilag nincs olyan esemény, ahova ne passzolnánk be vagy ne dobnánk fel hangulatot ezzel a pulttal. Voltunk színházi sajtótájékoztatón a Műcsarnokban, céges rendezvényeken, esküvőn szabadtéren vagy éppen fesztivál megnyitón.
A második szolgáltatásunk az úgynevezett Business Break csomag. Itt  ugyanúgy kiporciózva kapja meg a krémeket, illetve a mártogatni valókat  a megrendelő, de ebben az esetben nem viszünk pultot, hanem a helyszín biztosít felületet a krémek kipakolásához. Céges meetingekre, csapatépítőkre, workshopokra ideális választás.
Családi vagy baráti rendezvényekre pedig kitaláltuk a DipBox  szolgáltatásunkat, ez gyakorlatilag házhoz-szállítást jelent,  ahol 3,5 vagy 4,20 dl-es tégelyekben kapják meg a krémeket a mártogatni vágyók. A zöldség,a pékáru és a kolbász pedig biológiailag teljesen lebomló csomagolásban kerül kiszállításra.

Honnan szerzitek az alapanyagokat?

Azon túl, hogy az alapanyagok minősége döntő szempont, arra törekszünk, hogy amit csak tudunk, kisméretű gazdaságból vagy őstermelőktől szerezzünk be. Ha ez nem megoldható, akkor a következő szűrő, hogy magyar termék legyen, ha pedig ez sem kivitelezhető, akkor elsősorban az EU-n belüli termékeket részesítjük előnyben. Nagyon várjuk a hazai termelők jelentkezését, sokszor probléma az információ hiánya.

Mindent magatok készítetek?

A krémeket igen. Félkész termékeket nem találni a konyhánkban, de természetesen a tejtermékek, pékáruk beszállítótól érkeznek. Mustárt, majonézt vagy egyéb ízesített joghurtot nem használunk.

Mi (volt) a legnagyobb kihívás a Mártogatós létrehozása közben?

Hatalmas feladat egy olyan piacon utat törni - elsősorban a cateringre gondolunk -, amit korábban nem is ismertünk, egy olyan termékkel, ami korábban nem is létezett. Szerencsére elég gyorsan terjedt a hírünk és többször is visszatérnek hozzánk az ügyfelek is.

Melyik a legkedveltebb és a legkevésbé keresett szószotok?

Ezt nagyon nehéz megmondani. A hölgyek körében népszerű az aszalt szilvás sajtkrém, a kéksajtos diós, a férfiak egyből a libatepertő krém felé nyúlnak. De ami talán kivétel nélkül mindenki tetszését elnyeri az a mogyorókrémünk.

Miért fontos számotokra a Fenntartható Vendéglátóhely minősítés megszerzése?

Fontos számunkra az egészségtudatosság és a környezetünk védelme is. Talán egy vállalkozás beindításánál látszik igazán, hogy adott esetben mennyi  szemetet termel egy cég. Sokkal feltűnőbb ez, mint egy családi háztartásban. A lelkiismeretünk sem engedi, hogy nem törődöm módon, szennyezzük a környezetünket és ezáltal magunkat is.

Köszönjük és sok sikert kívánunk nektek!

Szólj hozzá

friss egészséges környezetbarát helyi catering mártogatós