2015. jan 05.

Több mint rizs

írta: Felelős Gasztrohős
Több mint rizs

Amikor Zsuzsa megkeresett minket és azt mondta, makrobiotikus étterme van, rögtön felcsillant a szemünk. Bár nekem - szégyen, tudom - csak kb elképzeléseim voltak a makrobiotikus táplálkozásról, de azt tudtam, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a helyi és szezonális alapanyagok használatára - nekünk pedig pont ez az egyik vesszőparipánk.

makrobiotika.jpgSzóval elmentem a Rice and More Vegán Kulináriába (akkor még Rizsa17 volt a neve), amely azóta megkapta a Fenntartható Étterem címet és a Felelős Gasztorhős Hálózati taggá is vált -, és beszélgettünk egy jót. Íme egy kivonat belőle: ha többet szeretnétek tudni, menjetek el ti is, kóstoljátok meg az ételeket és kérdezzétek Zsuzsát!

Megtudtam, hogy a makrobiotika a kínai orvosláson alapul, és az energetikai alapon határozza meg, hogy kinek, mikor-mit javasolt enni. A természet ugyanis okos, és az évszakoknak megfelelő alapanyagokat kínálja a számunkra: nyáron hűsítő, télen melegítő hatásúakat. Fontos, hogy helyben, vagy legalább is a régióban termelt élelmiszereket fogyasszuk, hiszen ezek lesznek a szezonnak megfelelőek. Az ízesítéshez friss, itt termő, elsősorban zöld fűszereket használnak - ebben is mások, mint más vega vagy vegán éttermek, ahol Zsuzsa szerint sokszor erősebb fűszerezéssel találkozhat az ember.

rizsa17_2.JPGEnnek megfelelően a Rice and More-ban is a szezonnak megfelelő ételeket készítenek, nem használnak fagyasztott vagy konzerv alapanyagokat, természetesen nincs színezék vagy adalék az ételekben, és igyekeznek a szállítási távolságot is minimálisra csökkenteni. A frissen elkészült étel bír a legjobb energiával, így javasolják az ételek helyben, frissen történő elfogyasztását, de kérés esetén elvitelre is csomagolnak. Ilyenkor amit tudnak, azt papírba csomagolják; és tervezik, hogy lebomló csomagolóanyagokra váltanak a néhány műanyag doboz helyett, amit jelenleg használnak.

Édesítéshez rizsszirupot, agave szirupot, és aszalványokat használnak, én pedig kíváncsi voltam, hogy rizsszirupot készítenek-e Magyarországon. Mint kiderült, a hagyományos édesítőszerek itthon az ápra- és a malátaszirupok voltak, és bár rizsszirupot is készíthetnénk, sajnos nem tesszük. Ezért ez - kivételesen - egy importált alapanyag. Emellett az étteremben megvásárolhatóak különböző ázsiai (főleg Japán) termékek - pl. tea, szójaszósz -, illetve különféle bio gabonák, hüvelyesek, olajos magvak, diófélék, cukor mentes lekvárok, és sokféle egyéb egészséges bio finomság. A biobolt választéka a vendégeik igényei alapján került összeállításra, illetve maga az étterem is ezen alapanyagokat használja az ételek elkészítéséhez.

A Rice and More egyébként makro és vegán étterem, tehát vannak olyan ételeik is, amely a szigorú “makrósoknak” nem felel meg. A vendégeik között is főleg vegánok vannak, és csupán 15-20%-uk követi a makrobiotikus életmódot. “Az étterem sokáig csak egy terv volt, éreztük, hogy még nem nyitott rá a pesti közönség - a vendégeink fele egyébként a mai napig külföldi” - mondta Zsuzsa. Figyelnek viszont az ételintoleranciában szenvedőkre: napi kínálatukban mindig vannak gluténmentes ételek és a vendégek szólhatnak is, ha valamilyen összetevőre allergiásak, Zsuzsáék pedig megpróbálnak megfelelő alternatívát kínálni.

rizsa17_1.JPGKérdeztem arról is, mit üzen azoknak, akik azt mondják, hogy hús nélkül nem tudnak jóllakni. “Nem kell elhinni semmit, hanem ki kell próbálni! A menünk teljes értékű gabonát mindig tartalmaz, és sokszor készítünk olajban sült bundázott zöldséget, ropogós, finoman fűszerezett gabona fasírtot, amelyek mind megadják azt az elégedettség érzetet, amit a húsevők sokszor hiányolnak a vega ételekből. Növényi fehérjéket is használunk egyébként, ha valaki esetleg a megfelelő fehérjebevitel miatt aggódna.” A szejtánt és a tempeh-et magyarországi termelőktől szerzik be, ez utóbbit a székesfehérváti TempehGuru nevű cégtől. “A szejtánpörkölt egyébként nem jellemző nálunk, bár néha szoktunk magyaros ételeket kínálni: legutóbb például egy vegán esküvőre készítettünk egy egész menüt. A visszajelzések pedig nagyon pozitívak voltak, még az nem vegánok sem bánták a húsmentességet!”

Az asztalokon nem sót találunk, hanem szezámsót, amely 1 rész só és 16 rész szezámmag örlemény. “Ez egy nagyon egyszerű módja a sófogyasztás visszaszorításának: a szezámmag ugyanis átveszi a só ízét.”

img_1439.JPGAz étteremben azonban nemcsak az egészséges táplálkozásra, hanem a környezetvédelemre is ügyelnek: “Víztakarékos infra érzékelős csaptelepet, piszoárt szereltettünk be a vendég mosdókba és a pultban lévő kézmosóba, és olyan felhabosodó szappant, miből kevesebbet kell csak használni egyszerre. Azokban a helyiségekben, ahol nem tartózkodunk olyan sokat, mozgásérzékelős világítás van. A vendégmosdóban kézszárító gép, a konyhában újrapapír törlőkendőt használunk, és az asztalokon nincs terítő. Élelmiszerhulladékunk is csak az előkészítés során keletkezik - ezt a használt olajjal a Biotrans Kft. szállítja el tőlünk -, a vendégtől vissza nem jön szinte semmi. A műanyag palackokat nem szeretjük - elvitelkor sajnos muszáj ilyet adnunk -, ezért az étteremben Maya kézműves szörpöket, magyar biogazdaságból származó gyümölcsleveket és hazai herbateákát kínálunk.”

Zárásként szeretnénk Zsuzsa szavaival élni: nem kell elhinni semmit, hanem ki kell próbálni! Menjetek és teszteljétek le a Rice and More Vegán Kulináriát ti magatok is!

img_1443.JPG

Fotók: saját + Zsuzsa

 

 

 

 

Szólj hozzá

vegán makrobiotikus vegán étterem vegetáriánus étterem rice and more vegán kulinária makrobiotikus étterem