2013. feb 01.

Hummus, a mumus

írta: Felelős Gasztrohős
Hummus, a mumus

kicsi_IMG_6394.jpgMár régóta egyik nagy kedvencünk az egyre több helyen felbukkanó Hummus Bar. Közülük pedig különösen szeretjük az Október 6-a utcán található éttermet (ez volt talán az eredeti?), hiszen itt igazi laffával törölhetjük tisztára a hummusszal megkent tányérunkat, és teát is kapunk, mikor belépünk az ajtón. A hummusz egyébként egy meglepően kevés összetevőből álló finomság (nem úgy, mint a talajban található humusz, amelyben bár sok minden van, mégsem hiszem, hogy harmonizálnának az ízei): vagyis csicseriborsó, citromlé, olaj, só, fokhagyma, tahini és egy kis olíva olaj keveréke. Egészséges is, finom is, laktató is – vegáknak pedig különösen jó fehérjeforrás.

A Bárban a választék elég nagy, bár amióta megnyílt az étterem, szerintünk nem változott. Sok ételnél ez nem is tűnik olyan nagy gondnak (környezetvédelmi szempontból legalábbis), hiszen a húst, tojást, paradicsompürét, kuszkuszt, lencsét, laffát nem érinti erősen a szezonalitás. Vannak azonban saláták (például az uborkából kicsi_IMG_6393.jpgés paradicsomból álló arab saláta), gombát és padlizsánt tartalmazó fogások, és répa is szinte mindenhez jár. Bár nem vagyunk közel-keleti gasztro specialisták, az a sejtésünk, hogy vannak még rejtett gyöngyszemek a receptes könyvben, amelyből a szezonalitásra hivatkozva be lehetne csempészni néhány újdonságot a kínálatba.

Sajnos az italkínálat ennél valamivel rosszabbat sejtet: a házi limonádé (éljen!) mellett ugyanis exotikus gyümölcsleveket is találunk a listán (guava, mangó, gránátalma), illetve attól félünk, sokan döntenek a műanyag palackban ki-tudja-honnan hozzánk érkező jegesteák, kicsi_IMG_6398.jpgmultivitaminok és különböző szénsavas termékek mellett. (Ezeket pedig mind-mind hűteni kell ám, nem úgy, mint mondjuk a hazai termelői szörpöket.) Üveges söröket is találunk több égtáj felől (amerikai, cseh, német). Egyszóval ezen a téren van még mit "zöldíteni".

Az étterembe belépve egy pohár menta teával fogadtak minket, mi pedig leültünk egy hátsó asztalhoz, ahonnan ráláttunk a laffa készítő mesterre. A laffát egyébként azért is szeretjük annyira, mert így elkerülhető az a sok-sok műanyag csomagolóanyag, amelyben a pitát amúgy megvásárolja az étterem (egy másik Hummus Bárban úgy láttuk, kb ötösével vannak csomagolva). Nem kellett sok idő, hogy eldöntsük, mi lesz az aznapi vacsoránk, hiszen nagyjából tisztában vagyunk már vele, hogy mit takar a sejtelmes sabih, pargit vagy shakshuka megnevezés. Egy saláta tapas tálra (hat általad választott saláta egymás mellett szépen sorakozó kis tálkákban), egy gombás hummusz tálra és egy Sabih szendvicsre esett a választásunk, és egyiket sem bántuk meg.

Ha helyben eszik az ember, kevés szeméttel megúszhatja, hiszen rendes tányérban érkezik minden, egyedül a szendvics körül van egy kis csomagolás. A Hummus Bárból azonban rendelni is lehet, ebben az esetben pedig műanyag tányér váltja fel a kerámia helyét, és jön vele egy jó adag műanyag fólia is. Mi a házhozszállítási tesztet egyébként a Bartók Béla úti étteremből végeztük el, itt a pitában érkező szendvicset szerencsére nem csomagolták túl: egy kis műanyag zacsiban és egy papír zacsiban érkezett. Kiszállítás egyébként jelenleg három étteremből kérhető, mindhárom helyről robogón érkezik az ételünk.

kicsi_IMG_6401.jpgkicsi_IMG_6738.jpg

Amikor érdeklődtünk a környezetvédelmi elkötelezettségről, sajnos nem kaptunk túl örömteli választ. “Éttermeinkben jelenleg nem kap elég nagy hangsúlyt a környezettudatosság. Az idei évet többek közt annak szeretnénk szentelni, hogy ezen változtassunk, hiszen mi is tisztában vagyunk vele, hogy ennek mekkora jelentősége van manapság. Ételeink köztudottan egészségesek és sok vásárlónk (az ízek mellett) emiatt is jár vissza hozzánk, azonban a környezettudatosságra csak ezután tudunk kellő energiát és erőforrást fektetni” - tudtuk meg Bürger Tamástól, a Hummus Bar Kft képviselőjétől.

A Hummus Bar-ok egyébként franchaise rendszerben működnek (tehát valószínűleg mindegyiknek más a tulajdonosa, de ugyanazon elvárásokat kell teljesíteniük)kicsi_IMG_6737.jpg, ezért gondoljuk, hogy sok mindent ugyanonnan szereznek be. Feltételezzük, hogy  a hummus az egyik legnagyobb tétel az étteremben. “A hummus-t a központi konyhánkból (éttermünkből) szállítjuk ki a többi étterembe minden reggel, frissen. Alapanyagként száraz csicseriborsót használunk hozzá” - mondta Bürger Tamás. Azt sajnos nem tudtuk meg, hogy a csicseriborsó itthon termett-e, de minden esetre örülünk, hogy nem túlsózott konzerv alapanyagot használnak.

Feltűnt egyébként az is, hogy – bár elég hideg volt odakint – bent ment egy ventilátor, illetve egy tv is, amit valószínűleg csak az éppen pihenő pincérek néztek. Jó hír, hogy az étterem hátsó része le volt zárva (feltételezzük, hogy megtakarítási okokból, hiszen nem volt tele a hely).

Egy szó mint száz: vannak környezeti megtakarítási lehetőségek, és ha érzi a vezetőség, hogy a vendégeknek fontosak ezek, nem fognak nemet mondani a fejlesztésekre. Úgyhogy rajtatok a sor, hogy kérdezgessetek a környezetbarát tervekről, és üzenjetek a Hummus Bar-oknak a zöldülés fontosságáról!

Szólj hozzá

vega exotikus vegetáriánus pita falafel hummus humusz bár laffa közel-keleti hummus bar menta tea csicsriborsó sabih shakshuka pargit