2012. nov 12.

Novembertől Felelős Gasztrohős fogások és ajándékok várnak rátok!

írta: Felelős Gasztrohős
Novembertől Felelős Gasztrohős fogások és ajándékok várnak rátok!

FG_menu_altalanos.jpgA Felelős Gasztrohős Hálózat tagjai az év végére két meglepetést is tartogatnak azoknak, akik télen sem hagynak fel a környezettudatos étkezéssel.

A Hálózathoz csatlakozó éttermek már bizonyították, hogy működésük során odafigyelnek a környezeti hatásuk csökkentésére, ám a tagság egyik alappillére a folyamatos fejlődés. Éppen ezért a Felelős Gasztrohős menüt kínáló éttermek vállalták, hogy olyan ételeket, italokat is bevonnak kínálatukba most, amelynek köszönhetően, a szokásos módszereiken túlmenően is javítanak a menü környezeti hatásán.

A Felelős Gasztrohős menü az alábbi vendéglátóhelyeken érhető el jelenleg, azonban a résztvevők köre folyamatosan bővül: Mannatural Ételmanufaktúra, Kétker-Étkem, Ecocafé, Drunken Tailor, Doblo Bor és Bár, Új-Budavár Étterem. Azoknak pedig, akik az otthoni nassolás során sem szeretnék terhelni a környezetet, a Sületlenségek-et készítő ÉletKonyha további különleges terméket kínál, a Felelős Gasztrohős Ajánlásával (ezeket megtaláljátok a BioABC-ben és az Ecocafeban).

A heti menü:

Dobló Bor és Bár - Felelős Gasztrohős Desszert: őstermelői, rézüstben 8 órán át főzött, cukormentes szilvalekvár, frissen szedett dióval, kis tálkában, alpakka kanállal szervírozva. Mind a dió, mind a szilvalekvár Budapest 50  kilométeres körzetéből érkezik az étterembe.

Ecocafe - Bio kávé és süti kombó: Organikus kávé és természetes alapanyagokból készült, hazai sütemény.

Új-Budavár Étterem - szerdai Gasztrohős ebédmenü: Hideg falatkák, Zöldborsóleves, Natúr fogas párolt zöldségekkel, Sült almakarika. Hazai, szezonális és egészséges finomságok!


A Hálózat tagjai közül néhányan mindezen felül, kedveskedni is szeretnének a felelős fogyasztóknak. Novembertől az alábbi éttermekben egy hetente változó jelszó bemondásával ingyen finomságokban vagy kedvezményes fogyasztásban részesülhettek:

Ecocafé, Mannatural Ételmanufaktúra, Új-Budavár Étterem

Az e heti jelszó: SÜTŐTÖK!

Szólj hozzá

sütőtök helyi szezonális kétkerétkem sületlenségek doblo mannatural életkonyha drunken tailor új-budavár felelős gasztrohős hálózat ecocafe felelős gasztrohős menü M étterem